Nehezen válok meg a régi, megszokott dolgaimtól. Természetemből fakad, szeretem az állandóságot, biztonságot. Sok dilemmámba kerül, mire döntésre jutok, bármilyen változás is adódik az életemben.
Nemrégiben nekiestem egy alapos nagytakarításnak, lomtalanításnak. Előkerült egy nagy doboz, amelybe emléktárgyakat rakosgattam a gyerekkoromból, kamaszéveimből: csokipapírok egy NDK-s nyaralásból, emlékkönyv az általános iskolából, egy törött mézeskalácsszív, amit egy vándortáborban kaptam (sajnos a fiú már nem él), egy füzet, amelybe regényt kezdtem írni, naplók a középiskolás éveimből, régi levelek barátoktól, szerelmektől, fényképek, érmek, kabalafigurák és még sorolhatnám a feleslegesnek tűnő apróságokat, amelyek szép lassan megtelítették a szobát és nem csak anyagi valójukkal, de szellemiségükkel is. Nem titkolom, megkönnyeztem. Olyan erővel törtek fel emlékek, mintha hirtelen visszazuhantam volna az időben, minden egyes tárgy eredetét fel tudtam idézni. Hangok, illatok, színek, fények idéződtek fel bennem, láttam arcokat, éreztem érintéseket, átéltem újra szerelmet, csalódást, bulit, kirándulást, barátságot és halált, nevetést és szomorúságot, belevarázsolódtam az emlékek dobozába és megszűnt pár órára a való világ.
Bevallom, nem dobtam ki semmit. Gondos kezekkel visszacsomagoltam minden egyes darabot, és egyenként megsimogattam mindet, nem csak a kezemmel, de a lelkemmel is.
Arra gondolok, milyen jó lenne néha a lelkünk dobozából is kiszórni a régi dolgokat, átnézni, átértékelni az érzéseinket, gondolatainkat, felszínre hozni a jót, kidobni a rosszat, vagy csak leporolni, újracsomagolni és megsimogatni. Mennyi régi érték rejtezik bennünk, amelyek lehet, hogy már feledésbe merültek, de egy takarítás alkalmával előbújhatnak és erősíthetnek bennünket, vagy éppen segítenek újragondolni, esetleg megoldani régóta feszítő dilemmákat.
Ami régi, akár lehet jobb vagy értékesebb, mint az új. Mégis sokszor azt érzem, túl könnyen megszabadulunk avíttnak hitt dolgainktól az újdonság varázsáért. Mert a régit leporolni, helyrepofozni munkával jár.
De ez a régi ott figyel, vár, és tudja, hogy egyszer még sorra kerül, még ha csak úgy is, hogy óvó, szerető kezek becsomagolják és pottyantanak rá néhány könnycseppet. Mert az is igaz, hogy néha tovább kell lépni, félre kell tenni a múltat és a jövőre koncentrálni. De a régit becsülni nemes gesztus.
Régi
2008 október 4. | Szerző: Bonita
Nehezen válok meg a régi, megszokott dolgaimtól. Természetemből fakad, szeretem az állandóságot, biztonságot. Sok dilemmámba kerül, mire döntésre jutok, bármilyen változás is adódik az életemben.
Nemrégiben nekiestem egy alapos nagytakarításnak, lomtalanításnak. Előkerült egy nagy doboz, amelybe emléktárgyakat rakosgattam a gyerekkoromból, kamaszéveimből: csokipapírok egy NDK-s nyaralásból, emlékkönyv az általános iskolából, egy törött mézeskalácsszív, amit egy vándortáborban kaptam (sajnos a fiú már nem él), egy füzet, amelybe regényt kezdtem írni, naplók a középiskolás éveimből, régi levelek barátoktól, szerelmektől, fényképek, érmek, kabalafigurák és még sorolhatnám a feleslegesnek tűnő apróságokat, amelyek szép lassan megtelítették a szobát és nem csak anyagi valójukkal, de szellemiségükkel is. Nem titkolom, megkönnyeztem. Olyan erővel törtek fel emlékek, mintha hirtelen visszazuhantam volna az időben, minden egyes tárgy eredetét fel tudtam idézni. Hangok, illatok, színek, fények idéződtek fel bennem, láttam arcokat, éreztem érintéseket, átéltem újra szerelmet, csalódást, bulit, kirándulást, barátságot és halált, nevetést és szomorúságot, belevarázsolódtam az emlékek dobozába és megszűnt pár órára a való világ.
Bevallom, nem dobtam ki semmit. Gondos kezekkel visszacsomagoltam minden egyes darabot, és egyenként megsimogattam mindet, nem csak a kezemmel, de a lelkemmel is.
Arra gondolok, milyen jó lenne néha a lelkünk dobozából is kiszórni a régi dolgokat, átnézni, átértékelni az érzéseinket, gondolatainkat, felszínre hozni a jót, kidobni a rosszat, vagy csak leporolni, újracsomagolni és megsimogatni. Mennyi régi érték rejtezik bennünk, amelyek lehet, hogy már feledésbe merültek, de egy takarítás alkalmával előbújhatnak és erősíthetnek bennünket, vagy éppen segítenek újragondolni, esetleg megoldani régóta feszítő dilemmákat.
Ami régi, akár lehet jobb vagy értékesebb, mint az új. Mégis sokszor azt érzem, túl könnyen megszabadulunk avíttnak hitt dolgainktól az újdonság varázsáért. Mert a régit leporolni, helyrepofozni munkával jár.
De ez a régi ott figyel, vár, és tudja, hogy egyszer még sorra kerül, még ha csak úgy is, hogy óvó, szerető kezek becsomagolják és pottyantanak rá néhány könnycseppet. Mert az is igaz, hogy néha tovább kell lépni, félre kell tenni a múltat és a jövőre koncentrálni. De a régit becsülni nemes gesztus.
Oldal ajánlása emailben
X