Utas és holdvilág

2008 július 17. | Szerző:

„Életben maradni. Élni fog ő is, mint a patkányok a romok közt. De mégis élni. És ha az ember él, még mindig történhetik valami.”

 

 

Különös, hogy a telihold milyen erős hatással van az emberekre. Nekem ilyenkor nyugtalanok az éjszakáim, nehezen alszom el, furcsákat álmodom, és többet töprengek, agyalok a problémáimon. Napközben pedig pörgök, tele vagyok energiával, ugyanakkor sokkal feszültebbnek érzem magam, mint máskor.
Sokszor gondolok a teliholdra, mint óriás arcra, amely figyel, fénye pedig hatalmas lámpásként tolakszik be, lesi ki a titkokat, nem rejtőzhetünk előle.

Nekem a telihold gyermekkoromban mindig félelmetes volt. Még most is, felnőtt fejjel is látom azt az ábrázatot, amit anno beleképzeltem a hold kerek képébe, igaz, az akkori borzongás már a múlté.

Kamaszként már egész más szemmel néztem a holdra. Szerettem a holdvilágos, csillagfényes nyári estéket, és ez a világító, hatalmas égitest annyira közelinek és elérhetőnek tűnt. Sejtelmes és titokzatos volt, és persze romantikus, kit érdekelt a fizika és a csillagászat.

 

Főiskolásként került a kezembe Szerb Antal: Utas és holdvilág című regénye egy tanárom ajánlására. Később ebből írtam a szakdolgozatomat, ami az irodalom és a pszichológia érdekes egyvelege lett, bár egyszerű műelemzésnek indult. Hihetetlenül élveztem az írást, és azt a folyamatos agymenést, amit a mű kihozott belőlem, szinte sajnáltam, amikor befejeztem. Telihold volt, amikor elkezdtem írni, bár nem tudom, van-e jelentősége. Annak talán annál inkább, hogy a felnőtt életemben ugyanazokkal a dilemmákkal küzdök, mint a főhős a regényben, erre gondtalan huszonévesként sosem gondoltam volna. Valahogy kívülállóként könnyebb elemezgetni egy élethelyzetet, mint megélni.

 

Utas és holdvilág. Mindannyian utazók vagyunk e földi létben. S a hold követ, befolyásol, néha eltűnik, majd teljes fényében pompázik, hogy felfedjen vagy utat mutasson nekünk, utazóknak.

Címkék:

Szerelem

2008 július 1. | Szerző:

A szerelem maga a csoda! Eggyé válni a másikkal testben és lélekben, megremegni egy pillantástól vagy érintéstől, belevésni a gondolataidba minden pillanatát az együttlétnek, érezni a zsigereidben egy másik ember folyamatos jelenlétét, ez egy földöntúli álom. 

 

A szerelem bár változékony, rapszodikus, mint az időjárás, mégis nélkülözhetetlen az életünkben, s ha elmúlik, megcsal vagy hiányzik, szinte tragédiának éljük meg, s nehezen dolgozzuk fel.

 

Gyakran hallom, hogy a szerelem nem más, mint kémia, én mégis többnek érzem. A szerelemben eleinte nem látunk át az érzékek és érzelmek vaksi szemüvegén, de aztán egy szép napon meglátjuk álmaink lovagjában az embert, hibáival és erényeivel egyetemben, s elkezdjük megtanulni az elfogadást és az alkalmazkodást. Azt hiszem, innentől válik a szerelem felsőbbrendűvé, mint egyszerű kémia, mert a tomboló vágyat felváltja az összetartozás érzése, amiben egyesül a testiség a szellemiséggel és a kapcsolat átszelídül egy közös jövőt építő szövetséggé.
Talán ez a folyamat okozza, hogy olyan nehezen fogadjuk el, ha csalódunk a magunk vagy kedvesünk érzéseiben, hiszen kilépni egy biztonságosnak hitt kapcsolatból alapjaiban ingatja meg életünket. Azt hisszük, magában a szerelemben csalódtunk, pedig csak annyi történt, hogy nem a megfelelő emberrel hozott össze a sors, vagy mi nem voltunk elég érettek hozzá.

 

Rátalálni valakire, aki a másik felünkké válik – fontos célja ez nőknek, férfiaknak egyaránt, sokszor központibb téma, mint állás, karrier. Ha nem sikerül, azt kudarcként és magányként definiáljuk, ha pedig igen, a boldogság mellett tele vagyunk félelemmel is, hogy bármikor elveszíthetjük. Mert bizony ez előfordulhat, az érzelmek kihűlnek, átalakulnak, a hétköznapi problémák elszürkítik a vágyakat, s ezt nem mindenki képes jól kezelni.
A mai világ arra épül, hogy egyedül gyorsabb és könnyebb, a legtöbb embernek nincs türelme végigjárni azt az utat, ami egy kapcsolat jobbulását hozhatná, inkább hátat fordít és lelép: újjal próbálkozni izgalmasabb, mint a régit megtartani és felújítani. Pedig sok érték hullik ilyenkor porba, s itt nem csak arra gondolok, hogy megbántódik egy ember, aki többet érdemelne, hanem olyan belül hordozott értékek is elvesznek, mint akarat, kitartás, odafigyelés, empátia és a szeretet képessége.

 

Nyilván vannak helyrehozhatatlan kapcsolatok. De azt nem szabad elfelejteni, hogy bármely emberi viszony, beleértve a szerelmet is, két emberen múlik, nincsenek rosszak és jók, hibásak és hibátlanok, csak emberek vannak, akik vagy képesek együtt egyfelé menni, vagy nem. Ezt összekötheti egy darabig a testi vágy, de ha nem párosul közös gondolkodással, közös célokkal, tisztelettel és szeretettel, nem fog működni hosszú távon. Az ellentétek ugyanis csak a fizikában vonzzák egymást.

 

Szeretni, szerelmeskedni jó, istenem, de még mennyire! Kívánom, hogy mindenkinek legyen része benne egy életen keresztül, az életét szépíti vele.

Címkék:


mystat

2008. július
h k s c p s v
« jún   Sze »
 123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28293031  

Legutóbbi hozzászólások

    Blogkövetés

    Iratkozz fel a heti hírlevélre és többé nem maradsz le a friss tartalomról.

    Az adatkezelés további részleteiről itt olvashatsz: Felhasználási feltételek és Egyedi adatkezelési tájékoztató

    Üzenj a blogger(ek)nek!

    Üzenj a kazánháznak!

    Blog RSS

    Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!