Örökség IV.

2009 március 15. | Szerző: Bonita

Apám paraszti családból származott. Cseppet sem voltak jómódúak, de mindig volt kenyér az asztalon és nagyapám talpraesettségének köszönhetően még a legnehezebb időszakokat is átvészelték.Apai nagyanyám apró, törékeny asszony volt, három gyermeket nevelt fel, és korán meghalt szívbetegségben. Mindig erőn felül dolgozott, gyakran végzett kemény fizikai munkát, emellett viselte a férje hirtelen természetét is. Mivel csendben tűrt és sosem panaszkodott, senki nem tudta, milyen súlyos beteg. Mire kiderült, már késő volt.

Apai nagyszüleimmel nem volt olyan szoros kapcsolatom, mint anyám családjával, ezért nem is tudok annyit az életükről. Nyaranta mindig töltöttem náluk néhány hetet, ilyenkor többnyire csavarogtam a pajtásaimmal meg az unokatestvéreimmel, élveztem a falusi lét nyújtotta szabadságot. Valahányszor azonban nagyanyám rétest vagy kenyeret sütött, ott sündörögtem körülötte, vagy leültem a lócára és figyeltem, amit csinált. Olyankor aztán mesélt a kislánykoráról, meg arról, hogy milyen rossz gyerek volt az apám. Gyakran az erdőről vagy a piacról hazatérő nagyapám is bekapcsolódott a történetekbe, ő leginkább a háborúról meg az azt követő évekről szeretett mesélni, sokszor volt olyan érzésem, hogy a fele sem igaz, de nagyon élveztem.

Az bizonyos, hogy nagyapám egy örökké nyüzsgő, hiperaktív ember volt, folyton ment, intézkedett, üzletelt, seftelt, mindig megtalálta a módját, hogyan jöjjenek ki a nehéz időszakokból. Állandóan próbálkozott valami újjal, és bár tanulatlan ember volt, vágott az esze, mint a borotva, s tapasztalt eleget ahhoz, hogy kivágja magát a szorult helyzetekből. Rengeteget dolgozott, mindig volt állat a háznál, földet művelt, piacozott, és amikor jött a téeszesítés, ott is mindig elöl járt a munkában. Mindent megadott a családjának, amire csak képes volt, ugyanakkor önző, magának való ember lévén, csak a maga feje után ment. Volt is baja elég, főképp a kocsmai verekedésekből, bizony olykor még a bicska is előkerült. Nagyanyám, szegény, viselte becsülettel, azt is, amikor hirtelen indulatból őt is elkalapálta. Asszonynak szava nem lehetett a háznál.

Apám nem esett messze attól a bizonyos almafától. Örökölte nagyapám természetét, de eszét és gondolkodásmódját is. Szinte kezelhetetlenül rossz gyerek volt, ezért 14 évesen internátusba íratták. A szigorú kollégiumi rendszerben rákényszerült a rendszeres tanulásra, és bár rengeteg hátránnyal indult városi diáktársaival szemben, végül csak rákapott a tudás ízére, és egyre jobban tudatosult benne, hogy nem akar földforgató parasztember lenni.

Folyt. köv.

 

 

Örökség III.

2009 március 12. | Szerző: Bonita

Mindeközben nagyapám csendes beletörődéssel szemlélte, ahogy nagyanyám átveszi a családban az irányítást. Annak ellenére, hogy megszűntek a hatósági ellenőrzések, még mindig összerezzent, ha csöngettek vagy megszólalt valahol a sziréna. A jó kedélyű, sportos, fess férfiból egy megtört, zárkózott ember lett, aki egyre többször nyúlt a pohár után.

Munka után leginkább olvasni szeretett, vagy üldögélt a konyhában és cigarettázott, és valahányszor elugrott valamiért nagyanyámnak a boltba, mindig tett egy kitérőt a resti felé, ahol lehúzott néhány fröccsöt. Erre a szokására gyermekként is emlékszem, néha engem is magával vitt és fizetett egy málnaszörpöt vagy fagylaltot, nehogy beáruljam. Nemcsak azért, mert “lekenyerezett”, de puszta szolidaritásból és szeretetből sem mondtam igazat nagyanyámnak, bárhogy faggatott. Nagyanyám nagyon haragudott az italozásért.

 

Anyám és nagyapám szoros lelki kapcsolatban álltak, gyakran kötöttek szövetséget nagyanyám szigorával szemben, amit én mindig is megértettem.
Nagyapám a piaristáknál tanult és rendkívül művelt, intelligens ember volt. Csodáltam a tudását, ahogy kívülről fújta a verseket, latin szövegeket, a történelmi és irodalmi ismeretei hihetetlenül sokoldalúak voltak. Lenyűgözött a végtelen türelme és intelligenciája, ahogy nagyanyám zsarnoki természetét és hisztijeit kezelte. Sose féltem tőle vagy haragudtam rá, ha ivott, részegen is kedves, barátságos volt, legfeljebb elaludt a fotelban. Alapvetően senkit sem zavart, és senkit sem érdekelt, mi megy végbe a lelkében. Egyedül anyám sírdogált néha miatta. Sajnálta és szerette.

Amikor apám eljegyezte anyámat, nagyapámban valami ismét összetört. Azt hiszem, mindig is ellenezte ezt a kapcsolatot. De nagyanyám harcot indított azért, hogy a család ismét magas társadalmi pozícióba kerüljön.

Folyt. köv.

 

 

 

Örökség II.

2009 március 7. | Szerző: Bonita

Anyám szőke, babaarcú, törékeny kislány volt, a nagyapám fajtájából, csendes, alkalmazkodó és szorongó természetét is tőle örökölte. Nagyanyám kemény szigorral nevelte és hamar munkára fogta. Már tíz éves korában a város egyik feléből a másikba hordta az anyatejet csecsemő unokatestvérének, akit az édesanyja nem tudott szoptatni. Hazafelé menet elhozta a kórházban előfizetett ebédet, és elmosogatott, mire a szülei hazaértek a gyárból. A szombatonként befogták házi munkára, takarított, bevásárolt vagy segített a mosásban, hordta a szennyes ruhát a pincében lévő mosókonyhába, a mosottat pedig az udvarra, ahol a többi hasonló korú lánnyal együtt teregettek a szárítókötélre.

Anyám az ötvenes évek végén, hatvanas évek elején volt gimnazista, és szigorú neveltetése ellenére időnként kitört belőle a lázadó kamasz. Titokban cigarettázott, kávézott, és a barátnőivel iskola után összejöveteleket tartottak valamelyikük lakásán, ahol hallgatták az éppen aktuális slágereket és likőrt ittak. Egyszer-kétszer persze lebuktak, de semmilyen büntetés nem gátolta őket abban, hogy újra és újra kóstolgassák az édes életet.

Nagyanyám úrilányt szeretett volna faragni anyámból, ezért tánciskolába és zongoraórára járatta, és mindig csinosan,elegánsan öltöztette.

Sokszor egész éjszaka kattogtatta a varrógépet a fűtetlen kisszobában, és ki tudja honnan szerzett olcsó, de minőségi anyagokból egyre másra varázsolta anyámnak a legdivatosabb ruhákat. Kanadába disszidált öccse rendszeresen küldözgetett színes divatlapokat, ezekből merítette az ötleteit. Rettentő büszke volt arra, hogy az egész házban nem volt még egy ilyen szépen öltözött lány, mint az ő gyereke. Anyám irigység tárgya volt a barátnői körében, kevesen hordtak akkoriban nyugati holmikat.

Amikor anyám szép, nagylánnyá serdült, nagyanyám tudatosan kezdte keresni számára a jó partit. Diplomás, jómódú férjet keresett, ezért körültekintően szervezte a család társasági életét. Ötórai teákra jártak egy belvárosi szálloda cukrászdájába, nyári szünetekben pedig magával vitte anyámat a gyárba, ahol kifutóként dolgozott, és reménykedett, hogy összehozza a jó sors egy mérnökemberrel.

Mivel anyám csinos volt és kedves, hamar körülzsongták a férfiak, mégis nehezen ismerkedett, mert nagyanyám folyton gardírozta, rajta tartotta a szemét, mikor, kivel találkozik, beszél, táncol, randevúzik.

 És 16 éves korában anyám megismerkedett apámmal.

Folyt. köv.

Örökség I.

2009 március 5. | Szerző: Bonita

Anyai nagyszüleim a Horthy-korszakban voltak fiatalok. Mindketten szigorú, katolikus, polgári családban nevelkedtek, és társadalmi pozíciójuk révén viszonylag gondtalan életet éltek. Mindennapjaikat a katekizmus szabályai, a külsőségek, az elvárásoknak való megfelelés hatotta át. Annak ellenére, hogy kiegyensúlyozott anyagi körülmények között nőttek fel, családjaik takarékosságra, munkára nevelték őket, ugyanakkor fontos része volt az életüknek a nagy társasági élet is.

Már folyt a háború, amikor összeházasodtak, de sokáig mit sem éreztek belőle, nagyapámnak jó állása volt, olyannyira, hogy még cselédre is futotta, nagyanyám pedig példásan vezette a háztartást és szervezte a társasági összejöveteleket.

Anyám a háború vége felé született, és mindössze néhány hónapos volt, mikor a nagyszüleimet kitelepítették Németországba. Egyik napról a másikra veszítették el mindenüket. A szigorú neveltetés ekkor kamatozott. Nagyapám egy percig sem habozott bármely kétkezi munkát elvállalni, még bányában is dolgozott, míg nagyanyám ügyesen üzletelt a harisnyájában kicsempészett ékszerekkel, vállalt mosást, takarítást, és határozott, néha kissé erőszakos jellemének köszönhetően sose hiányzott kenyér, tej, olykor még hús is az asztalról.

 A háború után nagy szegénységre és a szocializmusra jöttek haza. Évekbe telt, mire visszaszerezték a bútoraikat és kalandos módon még néhány családi ereklye is előkerült, bár ez az anyagi helyzetükön mit sem változtatott.
Nagyapám gyári munkás lett, és mivel művelt, intelligens ember volt, szót értett az egyszerű emberekkel, hamarosan megválasztották a munkástanács vezetőjének.
Nagyanyám irodára került, szintén egy nagy gyárba, kilónyi kitüntetése lett, mint kiváló dolgozó, megbízható, precíz és becsületes volt, ezért aztán brigádvezető lett.

Mindeközben szidták a rendszert, visszasírták a Horthy-korszakot és vasárnaponként templomba jártak. Amit megőriztek egykori életükből, az a nagy társasági élet volt. Otthon csak egy szobát fűtöttek, de esténként a „Zenésbe” jártak, olykor még anyámat is elvitték, beszélgettek, nótáztak, táncoltak és rengeteget nevettek. Sportolók, zenészek és értelmiségiekből lett gyári munkások alkották a társaságot.
Gyermekként sokat nézegettem a róluk készült fotókat. Boldognak látszottak.

’56 mérföldkő volt a család életében. Nagyapámat koholt vádak alapján letartóztatták, majd minden indoklás nélkül néhány nap múlva kiengedték. Kemény hónapok jöttek. Az AVH sokszor éjszaka tört rájuk, nagyapámat bevitték, faggatták, majd kiengedték, senki nem értette, mit akarnak.

Anyám 11 éves volt és rettegett. Nagyanyám keményen tartotta magát annak ellenére, hogy gyakran betegeskedett, nagyapám pedig szép, lassan alkoholista lett.

Folyt.köv.