Barátság

2008 június 30. | Szerző: Bonita

A barátság, szerintem, a családon kívül a legfontosabb emberi kapcsolat. Mélyebb, intenzívebb és őszintébb, mint a szerelmi viszony, mert nem befolyásolják érzékek és érdekek, megbízható és tartós, akár egy életen át kísér.

 

Barátnak lenni nagy felelősség, mert sokszor nagyobb befolyással bír, mint bármely más kapcsolat, vihet jó vagy rossz irányba egyaránt. Egy igaz barát segít abban, hogy jobb emberekké váljunk. A szüleinken kívül ő az egyetlen, aki örömben, bajban mindig ott van, aki simogat vagy felráz, megölel vagy rád pirít, mikor mit hoz az élet. Egy barát mellett nem kell tökéletesnek lenned, mert ő elfogad olyannak, amilyen vagy. Nincsenek játszmák, hazugságok, de van megbocsátás, szeretet és biztonság. Jó esetben nincsenek elvárások, mert természetes, hogy adott pillanatban a barát kéznél van, elérhető, számíthatunk rá. Akinek barátja van, kincse van. S barátnak lenni kiváltság.

 

Szépen hangzik, ugye? A barátság nem más, mint egy tökéletes emberi kapcsolat. De vajon létezik-e a valóságban ilyen? Elgondolkodott-e már bárki is azon, hogy amit barátságnak hisz, az-e valójában? Képes-e bárki annyi szeretetre, önfeláldozásra, empátiára, odafigyelésre, amennyit egy barátnak el kell bírnia? Azt hiszem, ritka az ilyen, de mégis létezik. A valóságban azonban legtöbbször csak töredékekkel találkozunk.

Attól is függ, kit tartunk barátnak, hogy az adott életkorunkban mit érzünk fontosnak. Gyermekkorban a közös játék, később a közös titkok, majd a bulizás és a szerelmi csalódások határozzák meg egy barátság mibenlétét. Mire érett felnőttekké válunk, a barátságról alkotott fogalmunk is változik, és már nem csak a közös tevékenységek, féltve őrzött titkok, sokkal inkább egyfajta spirituális összhang, érzelmi és értelmi közös nevező válik a barátság mozgatórugójává. Nagyon szerencsések azok az emberek, akik eljutnak idáig, igazi érték birtokosai.

 

A magam részéről nem hiszek a férfi-nő barátságban, mert egy ilyen kapcsolatban mindig bekövetkezik az a pillanat, amikor az egyik fél már többet akar. Persze előfordul, hogy viszonzásra talál, de ha mégsem, ez sok esetben nemcsak a barátság, de az egész kapcsolat végét jelentheti. A folyamat része, hogy a szerelmes fél egy darabig titkolja, majd egyre nyilvánvalóbb jeleket küld, s végül robban a bomba. Nyilván, ha nem tudsz a másik fél érzelmeiről, olyan vagy, mint máskor: kedves, megértő, figyelmes, vidám és őszinte. Gyanútlanul hozzáérsz, átöleled, erősíted benne a vágyat magad iránt. S egyszer csak mégis beléd fészkel a gyanú, mert meglátod, hogy másképp néz, másképp szól, másképp ér hozzád, ez számodra már kellemetlen, ijesztő, a lelked mélyén tudod, hogy meg fogod bántani, sőt elűzöd magad mellől, mert hiába ígéri, hogy minden a régi lesz, te már nem bízol – a barátság legfontosabb momentuma ment tönkre.

A barátság szép dolog, de ugyanolyan sérülékeny, mint minden más kapcsolat. Óvni kell tehát, dédelgetni, építgetni s vigyázni rá, mert az élet ajándéka, s akinek nem lehet benne része, bizony szegényebb a gazdagnál is.

Utazások

2008 június 29. | Szerző: Bonita

Sokfelé jártam már a világban, bár közel sem láttam annyit, mint amennyit szeretnék. Remélem, lesz még módom az életben, hogy eljussak olyan helyekre is, amelyeket csak útikönyvekből vagy filmekből ismerek. 

Leginkább csavarogni szeretek, jobban izgat egy idegen világ mindennapi élete, az emberek gondolkodása, mint a történelem, igaz sokszor csak ennek ismeretében érthetjük meg az adott kultúra mibenlétét. Az a fajta vagyok, aki a szervezett úton meglóg a csoporttól és felfedező útra indul a maga szakállára. Barangolni Madrid vagy Isztambul turistáktól mentes utcácskáin, esetleg beülni egy görög, falusi kiskocsmába és szóba elegyedni a helyiekkel sokkal izgalmasabb élmény, mint a Prado, az Hagia Sophia, vagy éppen az Akropolisz, bár nem szeretném egyikük értékét sem kicsinyíteni. Azt pedig elképzelni sem tudom, hogy amíg az agyam nyitott és befogadóképes, amíg a lábam bírja és igényli a gyaloglást, addig arról szóljon egy nyaralás, hogy heverek a tengerparti homokban és feketére égetem magam a nappal.

Gyakran előfordult már, hogy valahányszor hazaérkeztem egy déli országból, az ismerőseim fitymáló megjegyzéseket tettek a bőrszínemre utalva, nem mintha különösebben érdekelt volna, csak utalok egy általános gondolkodásmódra. Nekem mást jelent az utazási élmény. A helyi piacot, a jellegzetes ízeket, illatokat, a kis műhelyeket, az emberek habitusát, szokásait. Érdekesebb egy barlangba rejtett, egyszerű imahely, mint egy fényes bazilika, szebb és emberközelibb a hagyományosan berendezett parasztház a flancos kastélyoknál, s mindegyikben érezni az embert és az életet, nemcsak misztikum és múlt.

Emberszagú dolgokra vágyom. Ez talán abból is fakad, hogy szeretem a jelent megélni olyan intenzíven, ahogy csak lehet. Megélni minden pillanatot….. életfilozófiám is…. gyűjteni magamba újabbnál újabb élményeket, mélyen beszívni, mint a virágillatot, s elraktározni minél többet: ez az én gazdagságom.

 

Utazni, menni, megismerni, tapasztalni – számomra összetartozó fogalmak. Ám nem vágyom bárhova, hiszen vannak a világnak olyan szegletei is, melyek számomra félelmetesek vagy taszítóak, esetleg elérhetetlenek fizikailag vagy anyagilag. Végtelenül tisztelem azokat az embereket, akikben a kíváncsiság, a tudásvágy s a kalandvágy elegye leküzd félelmet, fenntartásokat, és nekivágnak az ismeretlennek vagy az ijesztő ismertnek. Néha kívánom, bárcsak én is ilyen lennék, de azt hiszem, ehhez erősebb jellem és rugalmasabb gondolkodás kéne.

 

Talán majd egy másik életemben, ha létezik.

Álmok

2008 június 28. | Szerző: Bonita

„Nincsen rossz álom. Mert amikor álmodunk: azt jelenti, élünk.”

                                                                                 Krúdy

 

 

Álmodni jó, akkor is, ha rossz. Az álom megtisztít, felszabadít, segít túljutni a dilemmákon, olykor felráz, megizzaszt, vagy belezsongít egy kellemes tudatba. Mindig más, mert folyton életünk azon momentumára utal, amely éppen áthatja a mindennapjainkat, s ez akkor is így van, ha számunkra érthetetlen történéseket, találkozásokat jelenít meg.

 

Én hiszek abban, hogy az álmoknak jelentése van. Gyakran nagyon intenzíven élem meg az álmaimat, jókat s rosszakat ugyanúgy, szinte fizikai valóságában tapasztalom meg minden pillanatát, és ébren is hat rám, fel tudom idézni az eseményeket és érzéseket egyaránt.
Időnként, ha nagyon felkavar egy-egy álom, belelapozok az álmoskönyvbe, persze legtöbbször nem kapok válaszokat, hiszen nem vagyok álomfejtő, de a magyarázatok néhány utalása elgondolkodtat, s megpróbálom lefordítani a saját életemre vonatkozóan.
Nem kell félni az éjszakától, a rossz álmok mindig előremutatnak, azt jelzik, fontos tennivalónk van a világban, tán valamit helyre kell hozni, megoldani, valamivel szembe kell néznünk, s ha megtesszük, a csüggedést felváltja az öröm, megkönnyebbülés.

 

Persze nemcsak alvás közben… ébren is álmodunk. Hiszen vágyainkat álmokban fogalmazzuk meg, s ez természetes része életünknek. Az álmok motiválnak, hajtanak előre, hogy küzdjünk céljainkért, akarjunk boldogabbá, emberebbé válni.

Ha valamit megtanultam az életben, az nem más, minthogy merni kell álmodni s álmodozni, de tenni is kell álmaink megvalósulásáért. Sokszor hibáztattam már a körülményeket, ha egy vágyam nem teljesült, pedig csak nem volt elég bátorságom, önbizalmam meglépni a fontos lépéseket, amik előbbre vittek volna. Még ma is vagyok úgy, hogy túl sokat hezitálok egy-egy fontos döntés előtt, de igyekszem bátrabban élni az életem, s egyre többször hagyom, hogy az álmaim vezessenek, ne a korlátaim.

 

Álom és valóság, bár ellentétnek tűnnek, jó barátok. Néha összevesznek, néha pedig kéz a kézben járnak, de elválaszthatatlanok, s nekünk feladatunk, hogy összhangot teremtsünk közöttük.
Álmodni és álmodozni pedig nem más, mint taszítani a sivárságot, a beletörődést, földhözragadtságot, s vonzani a szépséget, a bátorságot, a küzdelmet egy jobb életért. Vonzás és taszítás, mint  minden e világon.

Vonzások és taszítások

2008 június 23. | Szerző: Bonita

“Vonzás nincs taszítás nélkül. És taszítás sincs vonzás nélkül. A kettő: egy. Az érzelmi szeretet árnyéka: a gyűlölet. Ott lapul mögötte. És a gyűlöletben mindig fölfedezheted a visszájára fordult érzelmi szeretetet.”

                                                                                                                 Müller Péter

 

Mi az, ami vonz és mi taszít? Nincs rá egyetemes válasz, hiszen annyiféleképpen működünk. Mégis vannak momentumok, amik szinte mindannyiunk életében visszaköszönnek. Érzések, amelyeket átélünk, ha vonzalmunk elfogadásra vagy éppen visszautasításra talál. Gesztusok, melyekkel jelezzük, tudva vagy tudatlanul, ha belefeledkezünk a másik lényébe, esetleg elzárkózunk a közeledésétől. Az önfeledt álmodozás rajongásunk alanyáról, vagy a szorongás, hogyan szembesítsük a másikat bántás nélkül, hogy reménytelen. És persze ott a félelem a visszautasítástól, meg néha a viszonzástól, ha nem tudunk hirtelen mit kezdeni az ölünkbe pottyant boldogságtól.

Életem egyik legszebb, de legfájdalmasabb kapcsolata taszítással indult. A mai napig rejtély számomra, melyik volt az a pillanat, amikor a makacs tagadás átalakult mindent elsöprő, szenvedélyes igenléssé, de tudom, hogy a legmeghatározóbb élményemmé vált, ami azóta is befolyásolja a férfiakhoz fűződő viszonyomat. Sokszor elgondolkodtatott, hogy vajon kitart-e egy életen keresztül az iránta érzett vágyakozás, vagy lesz még szerelem, amely feledteti velem az együtt töltött gyönyörű éveket. Meddig tart és milyen erős a vonzás?

Úgy egy éve feltűnt egy régi, kedves ismerősöm, akivel sosem volt közelebbi kapcsolatom, és már vagy tizenöt éve nem is találkoztunk. Vonzó, intelligens férfi, nagyon művelt és jóval idősebb nálam. Az életének egy nagyon nehéz időszakát élte (éli), válófélben, több évtizedes biztonságosnak és működőképesnek tűnő házasság után. Egy szép barátságnak indult a kapcsolatunk, nagyon mély, őszinte beszélgetésekkel, s végül azt vettem észre, hogy a lelki szemetesládája lettem. Más körülmények között visszautasítom az efféle szerepet, de magam is egy szakítás után voltam, terelte a figyelmem, hogy egy másik ember problémájával foglalkozhattam. Aztán kezdett terhessé válni a dolog, de nem akartam megbántani, bár megtettem volna! Néhány hete azt vettem észre, hogy egyre nyilvánvalóbb jeleket küldözget, szinte üldöz, folyton hívogat, és számomra kellemetlen megjegyzéseket tesz. Abba a helyzetbe kerültem, hogy a vonzás átalakult taszítássá, s tudom, eljön a pillanat, amikor meg kell bántanom valakit, aki vonzott, mint ember, de nem vonz, mint férfi. Mi erősebb: a vonzás vagy a taszítás?

 

Nehéz eldönteni, kihez közeledjünk, vagy kit engedjünk közel magunkhoz. Gyakran van úgy, hogy a szívünk vonzza azt, amit (akit) az agyunk taszít, s ott az örök dilemma, melyikre hallgassunk. Szabályok pedig nincsenek.