Vacak napok

2012 március 7. | Szerző: Bonita

Vannak vacak napok. Tudjátok, amikor semmi nem jön össze, amikor a megszokott, jól működő dolgok sehogy se működnek, amikor összeomlik a szépen felépített rendszer, és csak igyekszel átbukdácsolni a romokon.

 

 

Van, hogy nem is érti az ember, mi történik körülötte, egy ideig mintha kívül állna az eseményeken, csendes szemlélődőként, aztán hirtelen mégis benn találja magát a zűrzavar közepében, sérülten és bizonytalanul, keresve a kifelé vezető utat.

 

 

Van, amikor váratlanul rád zúdulnak a bajok, mintha a semmiből teremnének elő, és nyomnak lefelé, fojtogatnak, hogy alig kapsz levegőt, gondolkodni se tudsz, csak sodródsz az eseményekkel és kapkodsz egy mentőövért, bárki is dobja.

 

 

Van, hogy teljesen összekuszálódnak a szálak, átláthatatlan fátyolt vonva körénk, és a tanácstalanság szinte lebénít. Úrrá lesz rajtunk a kétségbeesés, egyedül érezzük magunkat a világban.

 

 

Van, hogy értjük a dolgok miértjét, de nem tudjuk a hogyanját.  Vagy  értjük és tudjuk, de nem tesszük.

 

 

Mert vannak vacak napok….

Március

2012 március 4. | Szerző: Bonita

Reggel arcomba kúszott a nap, melegen simogatott, átölelt, s olyan forróságot éreztem, hogy le kellett rúgnom magamról a takarót. Hosszúra nyúltam az ágyon, mint egy lustálkodó macska, és élveztem az ablakon átszűrődő fényt. Később, amikor a nyitott ablaknál szürcsölgettem a nélkülözhetetlen napindító kávét, hirtelen megcsapott egy semmivel össze nem téveszthető illat, ami vegyült a a térről beszüremkedő zsongással; madarak, gyerekek, kutyák zsibongtak, és a szél hordta felém a frissülő természet aromáját, zajait. Megtöltötte a lelkem szépséggel, energiával.

 

Eszembe ötlött egy március, úgy tizenkét évvel ezelőtt, mikor a tavasz még nem csak a megújulás, de a remény ígéretét is hordozta számomra. Annak a márciusnak minden pillanata beleivódott a zsigereimbe, könyörtelenül és kitörölhetetlenül. Valahányszor beköszönt, beleborzongok a rám törő emlékektől, újraélem a vágyakozás perceit, az együttlét örömeit.

 

Emlék és valóság. Folyton itt harcolnak egymással, kavarognak bennem, néha félre is vezetnek. Mert időnként feltámad  múlt, az érzelmek újjászületnek, s tombolni szeretnének, de vannak gátak, amik megállítják, és ez a jelen, a való világ. Kár azon töprengeni, mi lehetne vagy lehetett volna. Azt a tavaszt, azt a márciust nem veszi el tőlem senki. S hogy mit hoz számomra ez a március? Ma egy szép vasárnapot hozott. 🙂