Ősz

2008 november 14. | Szerző: Bonita

Szeretem ezt az évszakot. Persze nem a novemberi ködöt, szelet, zúzmarát, sokkal inkább az októberi szelíd napsütést, az aranyló színeket, a békét, nyugalmat árasztó langy meleget. Az ősz valahogy lassulásra, pihenésre késztet. Nem tudom, mi váltja ki belőlem ezt az érzést, de ez idő tájt gyakrabban gondolkodom, mélázok el, többször állok meg a dolgaim közepette, hogy szemlélődjek vagy elmélkedjek a körülöttem lévő világon.

Szeretek leülni a természetben és figyelni a neszeket, fényeket, változásokat. Sokszor hatalmas sétákat, túrákat teszek, órákig észre sem veszem, milyen nagy távolságra jutottam, annyira belefeledkezem a természet látványába, illataiba.

Volt már részem ijedtségben, meglepetésben is emiatt, egyszer úgy elbarangoltam, hogy már sötétedni kezdett, s hirtelen egy csapat vaddisznó csörtetett át előttem az úton. Félelmetes, ugyanakkor lenyűgöző volt.

Az ősz engem leginkább színeivel varázsol el. Talán a személyiségem része, hogy ennyire vonzódom ezekhez az árnyalatokhoz, hiszen a ruhatáram nagy része is a barnák, bordók, okkerek és zöldek különböző árnyalataiban pompázik. Ösztönös dolog ez, olyan érzés, mintha magához húzna, melegen átölelne a természet, valahányszor viselek egy-egy ruhadarabot. Kényelem érzete járja át minden porcikám.

Különös, de ha most körülnézek, rá kell jönnöm, hogy az otthonom is ilyen. Okker színű kárpit, bordó szőnyeg barna és homokszínű mintákkal, bordó-terrakotta függöny és sötét mézszínű szekrények, mintha őszi erdőben járnék, különösen, amikor a déli fekvésű szobába napközben beragyog a nap. Még a képek, képkeretek is ezt a színvilágot tükrözik. Érdekes, hogy ez most, ebben a pillanatban tudatosult bennem.

Ebben az évben elkényeztetett minket az ősz. Sokáig időzött velünk a meleg, napsütéses időjárás, nem kellett még fáznunk, vacognunk a metsző széltől, hideg, szúrós esőtől. Számomra ez feltöltődés volt, akkor is, ha a sok munka elfárasztott, kiszívta az erőmet. Tartalékoltam sok szépséget, békét, amit ez az ősz árasztott magából.

 

 

 

Nem félek a téltől.

Csokoládé

2008 november 9. | Szerző: Bonita

Bevallom, csokiimádó vagyok. No, de nem az a fajta, aki nyakra-főre falja az akármilyen csokoládét, hogy kielégítse az édesség iránti vágyát, hanem igazi ínyenc, aki élvezettel nyal bele a különlegességekbe, és mint egy igazi borkóstoló, minden érzékével kiélvezi az aprócska falat ízét, aromáját. Jártamban, keltemben örömmel fedezek fel édességboltokat, ahol egyedi készítésű, csábító bonbonokat árusítanak, és nem állom meg, hogy ne kóstoljak meg néhány, addig még nem ízlelt példányt a repertoárból.

 

Ugyanígy vagyok azokkal a kávézókkal is, ahol a kávé- és teakülönlegességek mellett folyékony, forró csokoládé is illatozik a bögrékben, sűrűn, lágyan és feketén, fűszerekkel megbolondítva, ellenállhatatlanul.

Nem tudom, tán kémikusok tarsolyában a válasz, mi teszi  a csokoládét a bujaság és érzékiség szimbólumává, mitől lesz örömforrás, ahogy az édes-kesernyés íz szétárad a szájban, mitől kezd az agy lüktetni és korbácsolódnak fel a vágyak, mi okozza, hogy rákívánunk újra meg újra, mint egy megunhatatlan szeretőre.

A csokoládé, szerintem, több mint gasztronómiai élmény. Átformálja a tudatot, a fáradtból élénket csinál, a szomorúból jókedvűt, a nyugtalanból békést. Összehoz távollevőket, barátot, szerelmet, képviseli a törődést, szeretetet, megbocsátást, ünnepet.

 

Egy doboz csokoládé megbékíti a világot.