Vannak vacak napok. Tudjátok, amikor semmi nem jön össze, amikor a megszokott, jól működő dolgok sehogy se működnek, amikor összeomlik a szépen felépített rendszer, és csak igyekszel átbukdácsolni a romokon.
Van, hogy nem is érti az ember, mi történik körülötte, egy ideig mintha kívül állna az eseményeken, csendes szemlélődőként, aztán hirtelen mégis benn találja magát a zűrzavar közepében, sérülten és bizonytalanul, keresve a kifelé vezető utat.
Van, amikor váratlanul rád zúdulnak a bajok, mintha a semmiből teremnének elő, és nyomnak lefelé, fojtogatnak, hogy alig kapsz levegőt, gondolkodni se tudsz, csak sodródsz az eseményekkel és kapkodsz egy mentőövért, bárki is dobja.
Van, hogy teljesen összekuszálódnak a szálak, átláthatatlan fátyolt vonva körénk, és a tanácstalanság szinte lebénít. Úrrá lesz rajtunk a kétségbeesés, egyedül érezzük magunkat a világban.
Van, hogy értjük a dolgok miértjét, de nem tudjuk a hogyanját. Vagy értjük és tudjuk, de nem tesszük.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: