Csokoládé

2008 november 9. | Szerző: Bonita

Bevallom, csokiimádó vagyok. No, de nem az a fajta, aki nyakra-főre falja az akármilyen csokoládét, hogy kielégítse az édesség iránti vágyát, hanem igazi ínyenc, aki élvezettel nyal bele a különlegességekbe, és mint egy igazi borkóstoló, minden érzékével kiélvezi az aprócska falat ízét, aromáját. Jártamban, keltemben örömmel fedezek fel édességboltokat, ahol egyedi készítésű, csábító bonbonokat árusítanak, és nem állom meg, hogy ne kóstoljak meg néhány, addig még nem ízlelt példányt a repertoárból.

 

Ugyanígy vagyok azokkal a kávézókkal is, ahol a kávé- és teakülönlegességek mellett folyékony, forró csokoládé is illatozik a bögrékben, sűrűn, lágyan és feketén, fűszerekkel megbolondítva, ellenállhatatlanul.

Nem tudom, tán kémikusok tarsolyában a válasz, mi teszi  a csokoládét a bujaság és érzékiség szimbólumává, mitől lesz örömforrás, ahogy az édes-kesernyés íz szétárad a szájban, mitől kezd az agy lüktetni és korbácsolódnak fel a vágyak, mi okozza, hogy rákívánunk újra meg újra, mint egy megunhatatlan szeretőre.

A csokoládé, szerintem, több mint gasztronómiai élmény. Átformálja a tudatot, a fáradtból élénket csinál, a szomorúból jókedvűt, a nyugtalanból békést. Összehoz távollevőket, barátot, szerelmet, képviseli a törődést, szeretetet, megbocsátást, ünnepet.

 

Egy doboz csokoládé megbékíti a világot.