Nyár

2011 augusztus 12. | Szerző: Bonita |

Ragyogó, szép októberi napunk van, igazi kirándulóidő. Elhanyagolható mellékzönge, hogy a naptár szerint augusztust írunk, a tények bizony azt mutatják, hogy hamisítatlanul itt az ősz, mégpedig a szebbik fajtából. Tiszta az ég, sehol egy felhő, innen az ablakból megtévesztően kánikulának látszik az időjárás, de odakint elállom a kardigánt meg a nadrágot, csak a napszemüveg emlékeztet a nyári öltözékre.

 

Nem bánom ugyan, hogy nincs negyven fok árnyékban, mégis érzek valami űrt; szavakba nem önthető hiányérzetem van, ami minden bizonnyal nosztalgikus emlékekből fakad. Talán a lelkem mélyén igenis hiányzik a forróság, ahogy csontig hatóan átmelegít a nap és megborzongat a meleg szél. Illatok, ízek, élmények, melyek mind csak a forró nyárhoz köthetők, belém ivódtak kitörölhetetlenül, és most felszínre kívánkoznak.

Felidéződnek bennem balatoni nyarak: a kenesei strand napolajjal kevert illata, az esti Balaton langyos, simogató vize, a sóstói fagyi íze, a szerelmes, fonyódi éjszakák, a zivatar almádiban, a szúnyoginváziós szalonnasütés Sajkodon, számtalan kincs a múltból. És persze más nyári csodák, mint a gyermekem születése, nem kímélt a kánikula akkor sem, de így volt jó.

Más nyarak is élnek az emlékeimben, utazósak, kirándulósak, kempingezősek, egy volt bennük a közös: igazi nyarak voltak.

 

Nem kímélnek minket a változások, győzzünk csak alkalmazkodni. Az idő múlásával egyre kevésbé rugalmas az ember, vágyik a megszokott jóra, és nehezen viseli, ami más és kevésbé jó. Legalábbis saját szempontból. Talán régebben is voltak hűvös nyarak és hómentes telek, emlékeink mégis azt őrzik, amit igazinak gondolunk.

Nekem mindenesetre egy dolog marad meg ebből a nyárból, a hiányérzet.