“Vonzás nincs taszítás nélkül. És taszítás sincs vonzás nélkül. A kettő: egy. Az érzelmi szeretet árnyéka: a gyűlölet. Ott lapul mögötte. És a gyűlöletben mindig fölfedezheted a visszájára fordult érzelmi szeretetet.”
Müller Péter
Mi az, ami vonz és mi taszít? Nincs rá egyetemes válasz, hiszen annyiféleképpen működünk. Mégis vannak momentumok, amik szinte mindannyiunk életében visszaköszönnek. Érzések, amelyeket átélünk, ha vonzalmunk elfogadásra vagy éppen visszautasításra talál. Gesztusok, melyekkel jelezzük, tudva vagy tudatlanul, ha belefeledkezünk a másik lényébe, esetleg elzárkózunk a közeledésétől. Az önfeledt álmodozás rajongásunk alanyáról, vagy a szorongás, hogyan szembesítsük a másikat bántás nélkül, hogy reménytelen. És persze ott a félelem a visszautasítástól, meg néha a viszonzástól, ha nem tudunk hirtelen mit kezdeni az ölünkbe pottyant boldogságtól.
Életem egyik legszebb, de legfájdalmasabb kapcsolata taszítással indult. A mai napig rejtély számomra, melyik volt az a pillanat, amikor a makacs tagadás átalakult mindent elsöprő, szenvedélyes igenléssé, de tudom, hogy a legmeghatározóbb élményemmé vált, ami azóta is befolyásolja a férfiakhoz fűződő viszonyomat. Sokszor elgondolkodtatott, hogy vajon kitart-e egy életen keresztül az iránta érzett vágyakozás, vagy lesz még szerelem, amely feledteti velem az együtt töltött gyönyörű éveket. Meddig tart és milyen erős a vonzás?
Úgy egy éve feltűnt egy régi, kedves ismerősöm, akivel sosem volt közelebbi kapcsolatom, és már vagy tizenöt éve nem is találkoztunk. Vonzó, intelligens férfi, nagyon művelt és jóval idősebb nálam. Az életének egy nagyon nehéz időszakát élte (éli), válófélben, több évtizedes biztonságosnak és működőképesnek tűnő házasság után. Egy szép barátságnak indult a kapcsolatunk, nagyon mély, őszinte beszélgetésekkel, s végül azt vettem észre, hogy a lelki szemetesládája lettem. Más körülmények között visszautasítom az efféle szerepet, de magam is egy szakítás után voltam, terelte a figyelmem, hogy egy másik ember problémájával foglalkozhattam. Aztán kezdett terhessé válni a dolog, de nem akartam megbántani, bár megtettem volna! Néhány hete azt vettem észre, hogy egyre nyilvánvalóbb jeleket küldözget, szinte üldöz, folyton hívogat, és számomra kellemetlen megjegyzéseket tesz. Abba a helyzetbe kerültem, hogy a vonzás átalakult taszítássá, s tudom, eljön a pillanat, amikor meg kell bántanom valakit, aki vonzott, mint ember, de nem vonz, mint férfi. Mi erősebb: a vonzás vagy a taszítás?
Nehéz eldönteni, kihez közeledjünk, vagy kit engedjünk közel magunkhoz. Gyakran van úgy, hogy a szívünk vonzza azt, amit (akit) az agyunk taszít, s ott az örök dilemma, melyikre hallgassunk. Szabályok pedig nincsenek.
Vonzások és taszítások
2008 június 23. | Szerző: Bonita
“Vonzás nincs taszítás nélkül. És taszítás sincs vonzás nélkül. A kettő: egy. Az érzelmi szeretet árnyéka: a gyűlölet. Ott lapul mögötte. És a gyűlöletben mindig fölfedezheted a visszájára fordult érzelmi szeretetet.”
Müller Péter
Mi az, ami vonz és mi taszít? Nincs rá egyetemes válasz, hiszen annyiféleképpen működünk. Mégis vannak momentumok, amik szinte mindannyiunk életében visszaköszönnek. Érzések, amelyeket átélünk, ha vonzalmunk elfogadásra vagy éppen visszautasításra talál. Gesztusok, melyekkel jelezzük, tudva vagy tudatlanul, ha belefeledkezünk a másik lényébe, esetleg elzárkózunk a közeledésétől. Az önfeledt álmodozás rajongásunk alanyáról, vagy a szorongás, hogyan szembesítsük a másikat bántás nélkül, hogy reménytelen. És persze ott a félelem a visszautasítástól, meg néha a viszonzástól, ha nem tudunk hirtelen mit kezdeni az ölünkbe pottyant boldogságtól.
Úgy egy éve feltűnt egy régi, kedves ismerősöm, akivel sosem volt közelebbi kapcsolatom, és már vagy tizenöt éve nem is találkoztunk. Vonzó, intelligens férfi, nagyon művelt és jóval idősebb nálam. Az életének egy nagyon nehéz időszakát élte (éli), válófélben, több évtizedes biztonságosnak és működőképesnek tűnő házasság után. Egy szép barátságnak indult a kapcsolatunk, nagyon mély, őszinte beszélgetésekkel, s végül azt vettem észre, hogy a lelki szemetesládája lettem. Más körülmények között visszautasítom az efféle szerepet, de magam is egy szakítás után voltam, terelte a figyelmem, hogy egy másik ember problémájával foglalkozhattam. Aztán kezdett terhessé válni a dolog, de nem akartam megbántani, bár megtettem volna! Néhány hete azt vettem észre, hogy egyre nyilvánvalóbb jeleket küldözget, szinte üldöz, folyton hívogat, és számomra kellemetlen megjegyzéseket tesz. Abba a helyzetbe kerültem, hogy a vonzás átalakult taszítássá, s tudom, eljön a pillanat, amikor meg kell bántanom valakit, aki vonzott, mint ember, de nem vonz, mint férfi. Mi erősebb: a vonzás vagy a taszítás?
Nehéz eldönteni, kihez közeledjünk, vagy kit engedjünk közel magunkhoz. Gyakran van úgy, hogy a szívünk vonzza azt, amit (akit) az agyunk taszít, s ott az örök dilemma, melyikre hallgassunk. Szabályok pedig nincsenek.
Oldal ajánlása emailben
X