Utas és holdvilág

2008 július 17. | Szerző: Bonita |

„Életben maradni. Élni fog ő is, mint a patkányok a romok közt. De mégis élni. És ha az ember él, még mindig történhetik valami.”

 

 

Különös, hogy a telihold milyen erős hatással van az emberekre. Nekem ilyenkor nyugtalanok az éjszakáim, nehezen alszom el, furcsákat álmodom, és többet töprengek, agyalok a problémáimon. Napközben pedig pörgök, tele vagyok energiával, ugyanakkor sokkal feszültebbnek érzem magam, mint máskor.
Sokszor gondolok a teliholdra, mint óriás arcra, amely figyel, fénye pedig hatalmas lámpásként tolakszik be, lesi ki a titkokat, nem rejtőzhetünk előle.

Nekem a telihold gyermekkoromban mindig félelmetes volt. Még most is, felnőtt fejjel is látom azt az ábrázatot, amit anno beleképzeltem a hold kerek képébe, igaz, az akkori borzongás már a múlté.

Kamaszként már egész más szemmel néztem a holdra. Szerettem a holdvilágos, csillagfényes nyári estéket, és ez a világító, hatalmas égitest annyira közelinek és elérhetőnek tűnt. Sejtelmes és titokzatos volt, és persze romantikus, kit érdekelt a fizika és a csillagászat.

 

Főiskolásként került a kezembe Szerb Antal: Utas és holdvilág című regénye egy tanárom ajánlására. Később ebből írtam a szakdolgozatomat, ami az irodalom és a pszichológia érdekes egyvelege lett, bár egyszerű műelemzésnek indult. Hihetetlenül élveztem az írást, és azt a folyamatos agymenést, amit a mű kihozott belőlem, szinte sajnáltam, amikor befejeztem. Telihold volt, amikor elkezdtem írni, bár nem tudom, van-e jelentősége. Annak talán annál inkább, hogy a felnőtt életemben ugyanazokkal a dilemmákkal küzdök, mint a főhős a regényben, erre gondtalan huszonévesként sosem gondoltam volna. Valahogy kívülállóként könnyebb elemezgetni egy élethelyzetet, mint megélni.

 

Utas és holdvilág. Mindannyian utazók vagyunk e földi létben. S a hold követ, befolyásol, néha eltűnik, majd teljes fényében pompázik, hogy felfedjen vagy utat mutasson nekünk, utazóknak.