Anyai nagyszüleim a Horthy-korszakban voltak fiatalok. Mindketten szigorú, katolikus, polgári családban nevelkedtek, és társadalmi pozíciójuk révén viszonylag gondtalan életet éltek. Mindennapjaikat a katekizmus szabályai, a külsőségek, az elvárásoknak való megfelelés hatotta át. Annak ellenére, hogy kiegyensúlyozott anyagi körülmények között nőttek fel, családjaik takarékosságra, munkára nevelték őket, ugyanakkor fontos része volt az életüknek a nagy társasági élet is.
Már folyt a háború, amikor összeházasodtak, de sokáig mit sem éreztek belőle, nagyapámnak jó állása volt, olyannyira, hogy még cselédre is futotta, nagyanyám pedig példásan vezette a háztartást és szervezte a társasági összejöveteleket.
Anyám a háború vége felé született, és mindössze néhány hónapos volt, mikor a nagyszüleimet kitelepítették Németországba. Egyik napról a másikra veszítették el mindenüket. A szigorú neveltetés ekkor kamatozott. Nagyapám egy percig sem habozott bármely kétkezi munkát elvállalni, még bányában is dolgozott, míg nagyanyám ügyesen üzletelt a harisnyájában kicsempészett ékszerekkel, vállalt mosást, takarítást, és határozott, néha kissé erőszakos jellemének köszönhetően sose hiányzott kenyér, tej, olykor még hús is az asztalról.
A háború után nagy szegénységre és a szocializmusra jöttek haza. Évekbe telt, mire visszaszerezték a bútoraikat és kalandos módon még néhány családi ereklye is előkerült, bár ez az anyagi helyzetükön mit sem változtatott. Nagyapám gyári munkás lett, és mivel művelt, intelligens ember volt, szót értett az egyszerű emberekkel, hamarosan megválasztották a munkástanács vezetőjének. Nagyanyám irodára került, szintén egy nagy gyárba, kilónyi kitüntetése lett, mint kiváló dolgozó, megbízható, precíz és becsületes volt, ezért aztán brigádvezető lett.
Mindeközben szidták a rendszert, visszasírták a Horthy-korszakot és vasárnaponként templomba jártak. Amit megőriztek egykori életükből, az a nagy társasági élet volt. Otthon csak egy szobát fűtöttek, de esténként a „Zenésbe” jártak, olykor még anyámat is elvitték, beszélgettek, nótáztak, táncoltak és rengeteget nevettek. Sportolók, zenészek és értelmiségiekből lett gyári munkások alkották a társaságot. Gyermekként sokat nézegettem a róluk készült fotókat. Boldognak látszottak.
’56 mérföldkő volt a család életében. Nagyapámat koholt vádak alapján letartóztatták, majd minden indoklás nélkül néhány nap múlva kiengedték. Kemény hónapok jöttek. Az AVH sokszor éjszaka tört rájuk, nagyapámat bevitték, faggatták, majd kiengedték, senki nem értette, mit akarnak.
Anyám 11 éves volt és rettegett. Nagyanyám keményen tartotta magát annak ellenére, hogy gyakran betegeskedett, nagyapám pedig szép, lassan alkoholista lett.
Örökség I.
2009 március 5. | Szerző: Bonita
Anyai nagyszüleim a Horthy-korszakban voltak fiatalok. Mindketten szigorú, katolikus, polgári családban nevelkedtek, és társadalmi pozíciójuk révén viszonylag gondtalan életet éltek. Mindennapjaikat a katekizmus szabályai, a külsőségek, az elvárásoknak való megfelelés hatotta át. Annak ellenére, hogy kiegyensúlyozott anyagi körülmények között nőttek fel, családjaik takarékosságra, munkára nevelték őket, ugyanakkor fontos része volt az életüknek a nagy társasági élet is.
Már folyt a háború, amikor összeházasodtak, de sokáig mit sem éreztek belőle, nagyapámnak jó állása volt, olyannyira, hogy még cselédre is futotta, nagyanyám pedig példásan vezette a háztartást és szervezte a társasági összejöveteleket.
Anyám a háború vége felé született, és mindössze néhány hónapos volt, mikor a nagyszüleimet kitelepítették Németországba. Egyik napról a másikra veszítették el mindenüket. A szigorú neveltetés ekkor kamatozott. Nagyapám egy percig sem habozott bármely kétkezi munkát elvállalni, még bányában is dolgozott, míg nagyanyám ügyesen üzletelt a harisnyájában kicsempészett ékszerekkel, vállalt mosást, takarítást, és határozott, néha kissé erőszakos jellemének köszönhetően sose hiányzott kenyér, tej, olykor még hús is az asztalról.
A háború után nagy szegénységre és a szocializmusra jöttek haza. Évekbe telt, mire visszaszerezték a bútoraikat és kalandos módon még néhány családi ereklye is előkerült, bár ez az anyagi helyzetükön mit sem változtatott.
Nagyapám gyári munkás lett, és mivel művelt, intelligens ember volt, szót értett az egyszerű emberekkel, hamarosan megválasztották a munkástanács vezetőjének.
Nagyanyám irodára került, szintén egy nagy gyárba, kilónyi kitüntetése lett, mint kiváló dolgozó, megbízható, precíz és becsületes volt, ezért aztán brigádvezető lett.
Mindeközben szidták a rendszert, visszasírták a Horthy-korszakot és vasárnaponként templomba jártak. Amit megőriztek egykori életükből, az a nagy társasági élet volt. Otthon csak egy szobát fűtöttek, de esténként a „Zenésbe” jártak, olykor még anyámat is elvitték, beszélgettek, nótáztak, táncoltak és rengeteget nevettek. Sportolók, zenészek és értelmiségiekből lett gyári munkások alkották a társaságot.
Gyermekként sokat nézegettem a róluk készült fotókat. Boldognak látszottak.
’56 mérföldkő volt a család életében. Nagyapámat koholt vádak alapján letartóztatták, majd minden indoklás nélkül néhány nap múlva kiengedték. Kemény hónapok jöttek. Az AVH sokszor éjszaka tört rájuk, nagyapámat bevitték, faggatták, majd kiengedték, senki nem értette, mit akarnak.
Anyám 11 éves volt és rettegett. Nagyanyám keményen tartotta magát annak ellenére, hogy gyakran betegeskedett, nagyapám pedig szép, lassan alkoholista lett.
Folyt.köv.
Oldal ajánlása emailben
X