Apám paraszti családból származott. Cseppet sem voltak jómódúak, de mindig volt kenyér az asztalon és nagyapám talpraesettségének köszönhetően még a legnehezebb időszakokat is átvészelték.Apai nagyanyám apró, törékeny asszony volt, három gyermeket nevelt fel, és korán meghalt szívbetegségben. Mindig erőn felül dolgozott, gyakran végzett kemény fizikai munkát, emellett viselte a férje hirtelen természetét is. Mivel csendben tűrt és sosem panaszkodott, senki nem tudta, milyen súlyos beteg. Mire kiderült, már késő volt.
Apai nagyszüleimmel nem volt olyan szoros kapcsolatom, mint anyám családjával, ezért nem is tudok annyit az életükről. Nyaranta mindig töltöttem náluk néhány hetet, ilyenkor többnyire csavarogtam a pajtásaimmal meg az unokatestvéreimmel, élveztem a falusi lét nyújtotta szabadságot. Valahányszor azonban nagyanyám rétest vagy kenyeret sütött, ott sündörögtem körülötte, vagy leültem a lócára és figyeltem, amit csinált. Olyankor aztán mesélt a kislánykoráról, meg arról, hogy milyen rossz gyerek volt az apám. Gyakran az erdőről vagy a piacról hazatérő nagyapám is bekapcsolódott a történetekbe, ő leginkább a háborúról meg az azt követő évekről szeretett mesélni, sokszor volt olyan érzésem, hogy a fele sem igaz, de nagyon élveztem.
Az bizonyos, hogy nagyapám egy örökké nyüzsgő, hiperaktív ember volt, folyton ment, intézkedett, üzletelt, seftelt, mindig megtalálta a módját, hogyan jöjjenek ki a nehéz időszakokból. Állandóan próbálkozott valami újjal, és bár tanulatlan ember volt, vágott az esze, mint a borotva, s tapasztalt eleget ahhoz, hogy kivágja magát a szorult helyzetekből. Rengeteget dolgozott, mindig volt állat a háznál, földet művelt, piacozott, és amikor jött a téeszesítés, ott is mindig elöl járt a munkában. Mindent megadott a családjának, amire csak képes volt, ugyanakkor önző, magának való ember lévén, csak a maga feje után ment. Volt is baja elég, főképp a kocsmai verekedésekből, bizony olykor még a bicska is előkerült. Nagyanyám, szegény, viselte becsülettel, azt is, amikor hirtelen indulatból őt is elkalapálta. Asszonynak szava nem lehetett a háznál.
Apám nem esett messze attól a bizonyos almafától. Örökölte nagyapám természetét, de eszét és gondolkodásmódját is. Szinte kezelhetetlenül rossz gyerek volt, ezért 14 évesen internátusba íratták. A szigorú kollégiumi rendszerben rákényszerült a rendszeres tanulásra, és bár rengeteg hátránnyal indult városi diáktársaival szemben, végül csak rákapott a tudás ízére, és egyre jobban tudatosult benne, hogy nem akar földforgató parasztember lenni.
Örökség IV.
2009 március 15. | Szerző: Bonita
Apám paraszti családból származott. Cseppet sem voltak jómódúak, de mindig volt kenyér az asztalon és nagyapám talpraesettségének köszönhetően még a legnehezebb időszakokat is átvészelték.Apai nagyanyám apró, törékeny asszony volt, három gyermeket nevelt fel, és korán meghalt szívbetegségben. Mindig erőn felül dolgozott, gyakran végzett kemény fizikai munkát, emellett viselte a férje hirtelen természetét is. Mivel csendben tűrt és sosem panaszkodott, senki nem tudta, milyen súlyos beteg. Mire kiderült, már késő volt.
Apai nagyszüleimmel nem volt olyan szoros kapcsolatom, mint anyám családjával, ezért nem is tudok annyit az életükről. Nyaranta mindig töltöttem náluk néhány hetet, ilyenkor többnyire csavarogtam a pajtásaimmal meg az unokatestvéreimmel, élveztem a falusi lét nyújtotta szabadságot. Valahányszor azonban nagyanyám rétest vagy kenyeret sütött, ott sündörögtem körülötte, vagy leültem a lócára és figyeltem, amit csinált. Olyankor aztán mesélt a kislánykoráról, meg arról, hogy milyen rossz gyerek volt az apám. Gyakran az erdőről vagy a piacról hazatérő nagyapám is bekapcsolódott a történetekbe, ő leginkább a háborúról meg az azt követő évekről szeretett mesélni, sokszor volt olyan érzésem, hogy a fele sem igaz, de nagyon élveztem.
Az bizonyos, hogy nagyapám egy örökké nyüzsgő, hiperaktív ember volt, folyton ment, intézkedett, üzletelt, seftelt, mindig megtalálta a módját, hogyan jöjjenek ki a nehéz időszakokból. Állandóan próbálkozott valami újjal, és bár tanulatlan ember volt, vágott az esze, mint a borotva, s tapasztalt eleget ahhoz, hogy kivágja magát a szorult helyzetekből. Rengeteget dolgozott, mindig volt állat a háznál, földet művelt, piacozott, és amikor jött a téeszesítés, ott is mindig elöl járt a munkában. Mindent megadott a családjának, amire csak képes volt, ugyanakkor önző, magának való ember lévén, csak a maga feje után ment. Volt is baja elég, főképp a kocsmai verekedésekből, bizony olykor még a bicska is előkerült. Nagyanyám, szegény, viselte becsülettel, azt is, amikor hirtelen indulatból őt is elkalapálta. Asszonynak szava nem lehetett a háznál.
Apám nem esett messze attól a bizonyos almafától. Örökölte nagyapám természetét, de eszét és gondolkodásmódját is. Szinte kezelhetetlenül rossz gyerek volt, ezért 14 évesen internátusba íratták. A szigorú kollégiumi rendszerben rákényszerült a rendszeres tanulásra, és bár rengeteg hátránnyal indult városi diáktársaival szemben, végül csak rákapott a tudás ízére, és egyre jobban tudatosult benne, hogy nem akar földforgató parasztember lenni.
Folyt. köv.
Oldal ajánlása emailben
X